KOHÓ Műhely - Oidipusz


Jegyinfó
Szophoklész Oidipusz királyban az önmagával szembenéző embert jelenítette meg. A középiskolás és fiatal felnőtt korosztály alapvető kérdései pedig éppen ehhez a témakörhöz kapcsolódnak: “Mi határoz meg engem?” , “Mi különít el engem a többiektől?” , “Vajon meddig vagyok önmagam?”. A több, mint 2400 éves tragédiát színpadra állítva a résztvevőkkel ezekre a kérdésekre keressük a választ. A komplex színházi eszközöket használó előadást a jelenidőben létrehozott dalok, valamint a biztonságos interakciót kínáló nyitások teszik a atalok számára könnyen befogadhatóvá és átélhetővé. Az Oidipusz című komplex színházi nevelési előadást főként 16-18 éves korosztály számára ajánljuk. A felkésztő- és feldolgozófoglalkozások, valamint az előadáson belüli nyitások során a résztvevőkkel az “Én” meghatározásával, annak határaival és a szélsőséges helyzetek által kiváltott reakciókkal foglalkozunk.
Az előadás időtartama: 120 perc